Múlt vasárnap reggel óta folyamatosan arra kérnek magazinok, újságok, rádió és televízió adók, fan klubok és rajongók Finnországból és az egész Földről, hogy jellemezzem a helyzetemet. Összességében ez rengeteg, és fizikai képtelenség számomra hogy időt találjak mindegyik egyenkénti megválaszolására. Úgy határoztam tehát, hogy leírok néhány dolgot a rajongóimnak, családomnak és barátaimnak, valamint a közönségnek, hogy érzek a megtörtént események után.

Ez a pillanat a bánaté és szomorúságé, nagyon nehéz beszélnem.

Jelenleg Argentínában vagyok. Remélem megértitek, hogy ezután a sokkoló váltás után, mely egy váláshoz hasonlítható, nem akarok otthon egyedül maradni Finnországban. A férjem már hónapokkal ezelőtt megvette a jegyeit Argentínába, és úgy határoztam az utolsó pillanatban, hogy vele tartok.

De a tény, hogy Argentínában vagyok, és hatalmas távolság választ el, nem lehet ok a kommentár mellőzésére.

Múlt péntek, október 21-e volt a nap, amire az egész banda várt hosszú ideje.

A gyakorlás kora reggel kezdődött. Nagyon beteg és ideges voltam, főleg amiatt, hogy még énekelni sem tudtam a próbák alatt.

Szintén ideges voltam, mert a koncertprogram hosszabb volt, mint egy átlagos Nightwish koncerten szokott lenni. Továbbá egy speciális vendégünk is volt, aki fellépett velünk, több átöltözés volt nekem, mint amennyi megszokott, és az első alkalom, hogy nagy kivetítők és színpadi produkció volt.

El ne felejtsük, hogy a koncert rögzítve lett.

Mind az öten a Hartwall Arénában játszottuk el.

Bár mindannyian tudtuk, hogy teltházas a koncert, legvégül már a színpadon láttuk a sikító, tapsoló és álló embereket leülni. Hihetetlen érzés volt.

Soha nem fogom elfelejteni, milyen leírhatatlan érzés volt a finn közönség fogadtatása.

Amikor a koncertnek vége volt, a boldogságtól sírtam a színpadon. Boldog könnyeket hullattam, mert ki tudtam hozni magamból a legjobbat mint mindig, noha beteg voltam. Boldog könnyeket hullattam, mert a hosszú turnénk a lehető legjobb befejezést kapta, és boldog könnyeket hullattam, mert a legnagyszerűbb fogadtatást kaptam, amit művész kaphat: tapsot és mosolygó arcokat.

Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan megint sírni fogok.

A koncert után a fiúk behívtak a backstage-be, és kértek, hogy ölelkezzünk össze. Furcsa volt, mint az összes többi, ami tradicionálisan zajlott köztünk minden koncert előtt. Ez a tradíció megmaradt köztünk, noha egyre növekvő feszültség és nyomás nehezedett ránk egy hosszú ideje.

Az hirtelen érzés fogott el, hogy meg kell köszönjem nekik, amit hangosan meg is tettem, de válasz nélkül maradt.

Ezután adtak egy levelet, és kértek hogy másnap olvassam el. Ugyanaz a levél, amelyet most már mindenki ismer.

Elolvastam, és sokkot kaptam.

Még mindig nem tudom mit mondhatnék, még most sem, amíg ezeket a sorokat írom.

Hatalmas dühöt érzek a levélben, és továbbra is elég elszomorítónak tartom, de nem akarok erre a dühre még nagyobb dühvel reagálni. Személyes okokat nem kéne a külvilág elé tárni.

Tudom, hogy amin keresztülmegyünk, mindenki számára szomorú, beleértve a fiúkat is.

Rengeteg lehetőség lett volna, hogy kifejezzék amit el akartak mondani a levéllel, továbbra is értetlenül állok az előtt, hogy miért pont így tudatták ezt velem. Sajnálom, hogy a fiúk félreértettek. Nem ismerem fel magam azokból, ahogyan jellemeztek.

Említenek kegyetlen dolgokat is rólam, de ahogy bevonták Marcelot, a férjemet, túlment minden határon. Ő az az ember, akibe szerelmes vagyok, a barátom és ő adta a legtöbb támogatást nekem az elmúlt években.

Bandatagok voltunk 9 évig, átéltünk jó és kevésbé jó időket. Azt hittem, ismerem őket, de tévedtem.

Mégis, bármi történt, nem elég ahhoz hogy szörnyetegnek lássam őket.

Most jön a lenyugvás és elmélkedés ideje.

Szükségem van arra, hogy rendbeszedjem a gondolataim, és ígérem hamarosan ismét hallatok magamról. Egy sajtókonferenciát szervezek, ahol beszélni fogok a jövőbeni terveimről. Ez nem jelenti azt, hogy ez a konferencia eszköz lenne ahhoz, hogy bárkit támadjak. Nem lesz az.

A nagyszerű zenét, amit együtt csináltunk, nem mocskolják be az események.

Köszönöm az embereknek, akik támogatnak ezekben a szomorú időkben. A családom, a barátaim, kollégáim, és rengeteg rajongó. Szeretlek titeket és tényleg úgy érzem hogy nem csaptalak be titeket.

Tarja