A kikötők félelme

Ők tudják. Jól ismerik.

Tud repülni, és úszni is,

Éjjelente a partok oldalát csapdossa,

És sohasem alszik.

Percnyi szünet nélkül suttog és sóhajtozik.

Nem fél, mert hatalmas.

De nincsen halhatatlansága,

És nincsen boldogsága, mert hontalan.

És azok, akiknek ezer szeme

Lecsukva pihen éjjelente,

A kikötők félnek, mert csend honol a sötétben,

És messziről kósza híreket hoz az éj.

Ezer fülükbe titkokat suttog a holdsütötte part,

Hogy egyszer el fog menni,

És árván maradnak az ezerszeműek,

S a hatalmassal, aki

Éjeken át csapkodja a partok oldalát,

És sóhajtozik és suttog a mély éjszakában,

Azzal, aki nem fél, és mégis szomorú,

Elmegy az élet is, az értelme annak,

Amiért ezer szemüket nyitják és csukják szüntelen.

                                                                                             (2002.07.26.)                                                                    

I have heard and seen

It told me things in a faint, fading voice.

Its mere sound was

Greater than any wonders

in the vast halls of Eä.

-I am standing still,

bearing fruits not yet ripened,

and the wind that came

yesterday and the day before

told me things

of the ever changing world.

And more and more will be

changed, it said;

that its successor will not speak

but strike, its follower will be stronger

and more fierce and will not

be careful with me.

-Caress me- it than said, caress me

while I am in the ground.

Once I’ll have been uprooted,

I will not feel anything. Anymore.

Caress me while I am still myself.

It said all these words, and I wept,

For I felt the wind, and it came.

But I have not turned my face

towards it,

I cannot say whether it survived or lost.

The memories of caressing it

are still pounding in my hands

as if they were hearts beating.

They will never depart.

May the same memories give

It strength, too.

                                                                               (2002. 07.17.)