Az életemet is odaadtam volna érted,

tudtam én hogy te ezt nem érted.

Szívem kettéhasad miattad,

szerelmemet te soha nem firtattad.

Mikor csak tehetted bántottál,és hazudtál,

De ez nem volt elég,porig is aláztál.

Mikor azt mondtad szeretsz,én odáig voltam,

ha rád gondoltam,pengém mindig félre toltam.

De erőt veszek magamon,és megteszem

éles szerszámom újból előveszem.

Rádnézek vörös szemeimmel,

s feléd nyúlok véres kezeimmel.

De te kegyetlenül ellöksz magadtól,

szívem csak úgy zakatol.

Én a földön fekszem,

te meg csak ott állsz fölöttem.

Nem segítenél rajtam,

szerinted én már meghaltam.

De ezt neked köszönhetem,

hisz te űztél el innen.

Nem mondtál semmit, csak rámnéztél

aztán hirtelen elmentél.

Lassan a tükörhöz lépek,

belepillantok,és látom még mindig élek.

Amerre nézek minden véres,

de a te életed sem véges!

Kirohanok a szobából,s utólérlek

nevetve belédvágom véres késem!

Kioltottam életed,de nem lett nyugodtabb a lelkem,

senkinek sem kívánom amin keresztül mentem