Egy sötét alak sétál át a tájon,

Bőre fehér, alakja táncoló.

Fekete csuklya takarja orcáját,

A fekete köpeny borítja alakját.

Nem látni belőle semmit, mégis

Lénye vonzónak tetszik.

Tovább mész, fejedben ő jár,

Az utcákon már senki sem sétál.

Neked puffan valakine súlya,

És a csuklya már nem takarja.

Megláthatod fehér sima képét,

Szemébe nézni: kész gyönyörűség.

Rád mosolyog, te vissza mosolyogsz ő rá,

Az ő fejében is te jártál…

Felsegít, te csak a szemét nézed,

Átölel, simán, gyengéden.

Szája kinyílik csókolásra,

De ajkad helyett nyakadat csókolja.

Piciny szúrást érzel ott ahol csókol,

Boldog vagy, nem fáj, csak reája gondolsz.

Érzed elalszol, nincs benned erő,

Ő ölel, nem enged, véred pezsdítő…

Szemed nehezül, nehéz tartani,

Végül elalszol, többet nem vagy hajlandó ébredni.

Egy sötét alak suhan át a tájon,

Egy alak fekszik holtan, ábrándón.

Alszik, de éledni sose fog,

Vigyázni nem fognak rá angyalok.

Egy sötét alak tűnik fel a világban,

Nem ismeri senki, senki sem látta.

Az alak eltűnik, véres a szája,

Ott fekszik az áldozat, reá, vérre várva.

Hol feltűnik, mindig meghal egy,

Élete örök, nem rövidke.

Eddig mese volt, nem hitt senki benne,

A vámpír jön és megy,