Régebben, mikor vámpíros regényeket olvastam, gyakran gondoltam arra, hogy milyen jó lenne ha léteznének és én egy lehetnék közülük. Később elfeledtem gyerekes álmaimat.

Tizenkilenc éves koromban azonban eszembe jutottak mikor megismertem Edward-ot. Az első ami eszembe jutott róla, hogy tisztára olyan mint a könyvekben a vámpírok: fehér bőr, fényes szem, meg hasonlók.

Hamar haverok lettünk, ami nem csoda, végül is hasonló dolgok érdekeltek minket. Később elkezdtünk „járni” egymással.

Egyszer elszóltam magam:

- Tisztára olyan vagy mint egy vámpír! – jegyeztem meg, mikor este sétáltunk.

- Tényleg? – kérdezte érdeklődve. – Mit szólnál, ha azt mondanám: tényleg az vagyok? – mosolygott. Biztos viccel. A poén kedvéért válaszoltam.

- Hát, vagy kinevetnélek, vagy megkérnélek, hogy engem is tegyél azzá!

- Komolyan szeretnél vámpír lenni? – nézett rám fürkésző tekintettel.

- Persze, végül is jó lehet örökké élni, természetfeletti erővel bírni, meg persze mások gondolataiban olvasni!

A következő pillanatban éles fájdalom hasított a nyakamba és elsötétült a világ.

Mikor magamhoz tértem, a földön feküdtem, a szám véres volt és mindent furcsán, élesen láttam.

Edward hajolt fölém.

- Hogy vagy?

-  Rosszul. – feleltem miközben a kabátom ujjával töröltem le a vért. – Mi történt? Elájultam? És miért véres a szám? Furán nézett.

- Vámpír vagy. Ahogy én is.

- Tessék???

- Te akartad, kiolvastam a gondolataidból, és mondtad is. – megrémültem attól amit mondott meg a bocsánat kérő arcától.

- Most biztos viccelsz! Nincsenek vámpírok! Az csak buta gyerek mese. Mint Drakula gróf, Lestat meg a többiek! Csak kitaláció!

- Nem, nem az.

- De!!! – fölugrottam és elrohantam. Félőrülten kóboroltam a világban. Iszonyú szomj gyötört. Öltem, és utána holtra váltan rohantam el a tettem elől. Nappal pincékbe, kriptákba húzódtam a nap elől.

A rettegés mindenhová elkísért. Újra vámpírkönyveket olvastam, hogy megtudjam mi vagyok. De az egyik ostobább volt mint a másik.

Végül elhatároztam, hogy kiállok a napra, de mielőtt megtehettem volna látogatóm jött.

Kinyitottam az ajtót, hunyorogtam, túl közel volt a hajnal. Valaki állt előttem. Edward! Félig mosolyogva nézett le rám. Nem tudom mire számított. Ököllel belevágtam, döbbenten nézett, nem is védekezett az ütések ellen.

Végül elkapta a kezemet.

- Megőrültél?! Én vagyok az!

- Tudom. – vágtam rá dühösen.

- Miért haragszol?

- Tönkre tetted az életem! – Kiáltottam keserűen, megzavarodva.

- Te akartad. Ez akartál lenni, én csak megadtam neked. Ezért gyűlölsz? Mert megtettem amit kívántál? – Igaza volt, tényleg én akartam, de sose gondoltam, hogy tényleg lehetséges.

A másnap éjjelt átbeszélgettük, még mindig nem nyugodtam bele, hogy vámpír vagyok, de sikerült elérnie, hogy elfogadjam szörnyeteg énemet.

Azóta együtt kóborlunk, annak ellenére, hogy most is rengeteget veszekszünk a múlt miatt, igaz másért is.