Tavaszel�. T�l v�ge, az utc�k f�z�san dideregnek, a h�zak k�zelebb hajolnak egym�shoz a hidegben. M�g elutas�t� a kinti id�, de m�r nem komor �s z�rk�zott, mint a v�gtelenn� m�ly�l� t�li �jszak�kon-m�r sejtetni engedi az elj�vend� enyhe, sz�p est�ket, a tavaszt; a term�szet megbocs�t, �s felenged fagyos t�vols�gtart�s�b�l. Valami h�szer� sz�lling�zik a sz�lben, �s gyeng�d es�se k�zben meg-megcsillan pelyhein a hold f�nye; olyan, mintha ez�st pontocsk�kk� szil�rdult k�nnyek peregn�nek az �g szomor� csillagszemeib�l, s f�l�ztatj�k az utca k�v�t. A hold… igen, a hold is fenn van, f�lig felh� takarja, de a f�lkar�j, amit l�tok bel�le m�g, tiszta �s f�nyes. K�r�l�tte gyermekei, a csillagocsk�k, de � s�padt, �s s�r. Kegyetlen�l szomor�, ak�rcsak �n.

Mi lelt, hogy az �gre n�zek �s elfog a b�nat? Hiszen minden �jjel ezt teszem. Az �gre n�zek, szemem sark�b�l megkeresem biztos t�mpontomat, a boszork�nyos k�z�pkor m�ltatlanul bemocskolt �ldozat�t, �s ha megtal�ltam, v�llat vonok: megvan m�g. Akkor ma sem j�n el a Gyehenna. Az �regek m�r megint t�lagg�dt�k magukat.

De ma �jjel meglep ez a k�l�n�s sz�vf�jdalom. Zsebre tett k�zzel, makacsul leszegett fejjel j�rom a v�rost, pereg r�m a fekete szemfed� porr� t�rt s�r�sa, �s lassan olyan neh�z leszek, hogy vonszolni is alig b�rom m�r magam. Az �rz�s ellen nem lehet tenni, nem seg�t semmi, hogy el�zzem, t�nyleg semmi: mag�t�l j�n, belekapaszkodik a b�r�mbe, a ruh�mba, az �tkozott halott sz�vembe, �s nem enged el, sokszor napokig. Olyan vagyok, mint akire �vek hossz� sor�nak minden b�ne egy-egy l�ncszemet k�t�tt, s most olyan m�r az a l�nc, hogy csak botladozva tudok t�le j�rni. �s persze vannak olyan b�n�k is, amelyek megv�lt�s�ra nem el�g egy l�ncszem. Nekem is sok ilyen b�n�m van. S�t, ha �szinte akarok lenni, t�bbnyire olyanok vannak. Sok b�nt k�vettem el, �s mindegyikre tiszt�n eml�kszem. Az els�re a leg�lesebben; de az m�g azel�tt volt. M�ra azonban m�r tudom, az pecs�telte meg a sorsomat.

Sokat �ltem. M�tely vagyok a vil�gon, b�r ezt m�g senki nem vetette a szememre. Az �larcosb�l, persze. Keser�en elh�zom a sz�mat, �s beleg�zolok egy pocsoly�ba. Nem tudom, mi seg�thetne rajtam. Pokolian f�j bel�l valami, �s nincsen senkim, akinek kipakolhatn�k. Igaz, akkor sem volt, az �lel�s el�tt; de egy �l� sz�vet m�giscsak k�nnyebb egyed�l cipelni, mint egy holtat. Aki Aty�m volt Aty�m helyett, m�r r�g itt hagyott, �s hi�ba ismerek sok hozz�m hasonl�t szerte a vil�gban, �k nem ismernek engem. K�rben�zek, hova ki�lthatn�m, hogy pokolian hi�nyzol, Lord Armageddon, �s elveszett vagyok n�lk�led, de az utca nem hajol a v�llamra, �s nem suttogja, hogy mes�lj. Ink�bb cs�ndben maradok, �s tov�bbvonszolom magam.

Azt sem tudom, merre j�rok m�r; gondolataim kiszak�tanak k�zvetlen, tapinthat� k�rnyezetemb�l, �s a semmibe visznek, pedig nem is sz�lnak semmir�l. Vagy tal�n �ppen az�rt. Ugyan mir�l is sz�lhatn�nak a gondolataim? �n magam sem sz�lok semmir�l. Semmi m�sr�l, mint a v�gtelen s�t�ts�gr�l. Megyek az utc�n, �s �gy �rzem, teljesen �rtelmetlen az eg�sz vil�g. Nem itt vagyok- �s hirtelen azon kezdek el gondolkozni, hogy tulajdonk�ppen nem vagyok sehol. A haland� vil�g sz�m�ra �n m�r 125 �ve halott vagyok, s az „k�z�ss�g”, ahol nem-l�tem komor napjai telnek, halottak groteszk maszkab�lja. R�gen azt mondt�k nekem, hogy akik meghalnak, megsz�nnek l�tezni; akkor hol „�l�nk” most, l�tez�nk-e egy�ltal�n, �s ha igen, kik vagyunk, Istennek mif�le megal�zott fattyai, akik b�ntelen�l sz�letnek, �s a k�rhozatban �gve v�gzik?! Hallod, Isten k�rdezek, �n, akit�l elvetted az egyetlen igaz �s szent �dv�z�l�st: a hal�lban val� megnyugv�st! K�rdezlek, �s megv�dollak, hogy mi alapj�n teszel k�l�nbs�get k�zt�nk �s az emberek k�z�tt? �d�m �s �va ugyan�gy b�nt k�vettek el, mint Kain, megszegt�k egyetlen parancsodat, vissza�ltek a bizalmaddal, te megpecs�telted �ket ezzel az �gynevezett „eredend� b�nnel”, azt�n itt van, megbocs�tasz nekik mindent �s meg�g�red a feloldoz�st. Igazs�gtalan vagy, hatalmasnak mondott Isten: a Bibli�ban egy sz� sincs arr�l, mi�rt volt neked kedvesebb �bel �ldozata. Nincs megindokolva, itt van, tess�k, fogadj�tok el, ez Isten akarata… �s akkor mi ez a j�zusi duma, hogy „Isten sz�ne el�tt mindenki egyenl�”? Ez egy mer� hazugs�g, olyan, amilyet ak�rmelyik Ravnos ki tud tal�lni. Hazug vagy, Isten, �s r�szrehajl�. Kain elk�veti b�n�t, �s te jelet teszel r� ,hogy senki, akivel �rintkezik, meg ne �lhesse, szenved�se hossz� �s gy�trelmes legyen, az id�k v�gezet�ig  tartson �s senki att�l meg ne v�lthassa �t. �s neki nem bocs�tott�l meg. / M�gis milyen alapon tetted ezt meg akkor �d�mmal �s a feles�g�vel?/ �s nem csak t�le tagadtad meg a feloldoz�st; meg�tkoztad eg�sz nemzets�g�t, �s az emberek „eredend� b�n�t”, amit �k �rdemeln�nek meg, mi viselj�k. Mondd meg, igazs�gos ez egy olyan istent�l, akinek legf�bb attrib�tuma az irgalmas megbocs�t�s �s az igazs�goss�g? R�g nem hiszek m�r benned. Ha j�l ut�nasz�molok, �pp 125 �ve.

A keser�s�g le�lepszik bennem, meg�l a lelkem m�ly�n, mint a korom a t�zzel elpuszt�tott v�rosok romjain. Az emberek�n�l emberibb a sz�vem ilyenkor, vagy ha nem, h�t olyan m�lyen j�rok a k�rhozottak pokl�ban, mint soha m�g. Az ilyen borzalmas �jszak�kon mindig felt�mad bennem egy id�re a perleked�s Istennel, s azt�n, amikor lehiggadok, mindig r�legyintek: minek? Nincsen �rtelme. A mi fajt�nkt�l elvett�k a sz�l�s �s a protest�l�s jog�t; hi�ba besz�ln�nk, nincs, aki le�lj�n vel�nk �s meghallgasson. Hagyjuk, hagyjuk.

Csod�lkozom, amikor az embereket az elkeseredetts�gr�l hallom panaszkodni. Olyan r�vid az �let�k, hogy igaz�b�l idej�k sincsen annyi tapasztalatot gy�jteni, amennyi az elkesered�shez kell. Mert az ember sokat kib�r; a mi fajt�nk m�g t�bbet R� vagyunk k�nyszer�tve. De �k egyszer�en gy�v�k, err�l van sz�, gy�v�k �s gyeng�k ahhoz, hogy szemben�zzenek a neh�zs�gekkel; �n tudom, egykor �n is ember voltam. De m�ra m�r v�gzetesen megv�ltoztam, �s a hal�lomat jelenten�, ha ugyanolyan lenn�k mint �k. Nek�nk is vannak t�rv�nyeink. Farkast�rv�nyek. Vagy m�g rosszabbak. Persze, csak igazodnak a vil�ghoz. V�g�l is j� t�rv�nyek. A Hat Hagyom�ny, �gy nevezte el �ket valami romantikus lelk� t�rv�nyhoz�. De nem is ez az, amir�l besz�lni akartam. Ha igaz�n tudni akarja b�rki is, mi az elkeseredetts�g, a belef�sults�g, a f�lelem, a fojtogat� mag�ny �s a t�k�letes t�vlattalans�g, n�zzen be hozz�nk. Itt megtal�lja majd azt, amir�l soha senki nem besz�l: a mi l�t�nk a legtiszt�bb p�ld�zat annak, milyen t�k�letesen �rtelmetlen az �let.

Az ilyen �jszak�kon, amikor apr� ujjacsk�ival bel�mkapaszkodik ez a megmagyar�zhatatlan szomor�s�g, s�rni volna kedvem; de mivel s�rni m�r oly r�gen elfelejtettem, sz�razon �g� szemmel bolyongok az �jszakai, majdnem kihalt utc�k r�m szakad� majdnem-cs�ndj�ben. Cs�nd? �rdekes k�rd�s. Elkeser�t�. 125 �ve nincsen sz�momra cs�nd. N�ha nagyon hi�nyzik; amikor �gy kellene egy percnyi nyugalom, �s a h�rom utc�val lejjebb elh�z� kocsik f�kcsikorg�s�t is meghallom, gyakran hiszem azt, hogy bele fogok bolondulni. Azt�n figyelmeztetem magam. Ez m�r r�g megt�rt�nt

R�m t�rnek a belef�sults�g �s a hi�baval�s�g k�nz� gondolatai, �s b�rmit is teszek, b�rmire is pr�b�lok r�csod�lkozni, hogy lopjak magamnak n�h�ny tiszta �s vil�gos-vil�gos, a sz� igazi �rtelm�ben- gondolatot, minden csak arra eml�keztet, ki vagyok �s hol a helyem. A Holdr�l pusztul�sunk el�re megj�solt bek�vetkez�se, a Gyehenna- m�r aki hisz benne / mindenki n�h�ny elborult agy� �reg hagym�zas l�tom�s�nak tartja, �s r�h�g rajta, de v�lem�nyem szerint azok is ezzel kelnek �s fekszenek, akik nem hisznek benne; mert ha egy k�ptelens�g megt�rt�nt �s megt�rt�nik folyamatosan, nap mint nap a szem�nk el�tt, egy m�sik mi�rt ne t�rt�nhetne meg /;  a fekete �gr�l a Hercegem hossz�, s�t�t haja, a h�zakr�l �vsz�zados t�vols�gokba veszett r�gi �letem /m�r sokat gondolkoztam, sajn�lom-e vagy nem, de azt hiszem, ez lesz �letem egyik �r�kre megv�laszolatlan k�rd�se /, az utc�kon �sszegy�lt pocsoly�kr�l az a hatalmas rem�nytelens�g, amit magammal vonszolok �jszak�r�l �jszak�ra. �s neh�z, egyre nehezebb a terhem, az �rd�g tudja, hogy van ez, hiszen ma m�g nem is �ltem, �s nincsen senki, aki seg�thetne nekem. Hozz�m hasonl� t�rsaim mind a saj�t bajukkal vannak elfoglalva.

Borzalmasan egyed�l vagyok, �s ez a bens�met szor�t� valami csak nem akar t�vozni. Eszembe jut valami, megpr�b�lok megszabadulni t�le, nekieredek a szemerk�l� es�ben, utol�rek egy eserny�vel hazafel� baktat� f�rfit; elkapom a nyak�t, f�lrer�ntom a fej�t �s kimeresztett fogaimat belev�gom a tork�ba. Ritk�n vagyok ilyen k�rlelhetetlen. Iszom.

�s borzalmas f�jdalom has�t bel�m, amikor elernyedt, �lettelen test�t karjaimb�l a f�ldre engedem. Azt hittem, a v�r majd megnyugtat, el�zi f�l�lem valamennyire �veim nyomaszt� s�ly�t �s eml�keit; ez volt az egyetlen m�dszer, amir�l azt hittem, valamennyire is seg�thet rajtam ma �jjel. Ott �llok, �ldozatom kicsavarodott testhelyzetben fekszik az utc�n, k�r�l�tte a j�rd�ra kem�nyen pattognak az es�cseppek, az eserny�je pedig nyel�vel f�lfel�, f�lrefordulva hever egy pocsoly�ban, �s hullik bele az es�. V�rom, v�rom t�relmetlen�l a megnyugv�st, �s amikor r�n�zek a f�rfi arc�ra, amib�l hirtelen szaladt ki a v�r, m�r nem halogathatom annak beismer�s�t saj�t magam el�tt, amit tulajdonk�ppen m�r nagyon r�g�ta sejtek �s tudok: hogy menthetetlen vagyok. V�gleg elvesztem.