A padláson

Túl pókháló függönyökön,
darabokra zúzott tükrökön,
szétgurult üveggolyó tengeren,
kibelezett plüsshegyen,
trónolt ő,
az örök hercegnő.
Aranyló por ült meg porcelán testén,
egy ósdi jojó volt szíve helyén.
Szemgolyói homályos üveggömbök,
bennük régmúlt idők homálya hömpölyög.
Aranyló haja tarka lepketemető,
s mint egy hű szerető,
epedő,
repedő
porcelánajkai hámló, omló rúzst csókolnak,
s némán, modzulatlanul szólnak:

- játszani akarsz velem?
elbírja nyakad tested?

nevetett rád a huncut hercegnő,
előtted a földön egy kopott nyakkendő..

- játsz velem! akarom!
vajon mikor szorul a hurok nyakadon?

a nyakkendő már nyakadon kanyarog.

- meddig bírod levegő nélkül?
megvárjam, amíg fejed kékül?
játsz velem, szép kedvesem..
te leszel örök porcelán hercegem..

levegőd elapad, megijedsz,
ágyadban ébredsz.
Az ablak mögül egy porcelánbaba néz,
a hideg üvegre rásimul két apró kéz,
s némán szól a néma ajak:

- én csak téged akarlak!
játsz velem..
KEDVESEM!