Styx
by Szalma 2006.08.16. 22:52
A Styx partján áll a révész,
Kezében lapul sok rézpénz,
Melyet a holtak nyomtak kezébe, mikor átkelni kívántak
Sok szép napot láttak, elméjükböl kínálnak
Sok emléket, melyet elnyelt a fény homálya
Melyre már csak ök emlékeznek, tiltott órákban.
Elmerülnek a holt testek a folyó tajtékzó habjaiban,
Lelkek szállnak sikítva, boldogan az Alvilág karjaiba,
Hol Hádész az úr, s ö dönt kárhozat és „élet” felett,
Nincs semmilyen tett, melyet ö elfeledett.
Sorban ballagnak a kárhozottak a Styxen túl,
Tömött, rendezett sorban lépdelnek leszegett fejjel,
Míg mindegyiköjüket elnyeli a Sötétség-tenger.
Ódát zengve mentelnek míg világ a világ,
Félhomályban toporognak néha; mind pihenni kíván;
De csattan az ostor a meztelen vállon
Nincs lehetöség, hogy akár egy is megálljon,
De próbálnak maradni a sötétben…
Lesüllyedtek a testek a mélybe,
Karok kétségbeesetten nyúlnak fel az égbe,
Hogy segítsen valaki…
De elfordulnak a lelkek, hogy látni se kelljen
Halhatatlanságban milyen, mikor valaki örökké szenved.
De sok baj között is ott vannak az álmok,
Melyekre még most is úgy vágyok,
Hogy nyújtsanak segítő kezet az élet viharában,
Melynek lökéseit érzékelni lehet odalenn az Alvilágban…
2006.01.11.
|