Itt állok a sírod fölött,

kiírok magamból minden dühöt,

gyűlöllek téged és gyűlölöm a világot,

ki bennem minden rosszat meglátott,

nem fedezte fel a jót,a szépet,

a te életed is így érjen véget!

Megaláztál,eldobtál mint egy koszos rongyot,

hát ejtsen fénylő büszkeségeden foltot,

ez a vers mely elkísér a sírba,

ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Másik lánynak adtad a szíved,

engem belűlről tudod hogy éget?!

De nem fogok miattad soha többé sírni,

a fájó csalódástól soha többé félni!

Rá sem nézek többé fiúra,

más megoldás nincs a kiútra,

a depresszióból melybe taszítottál,

a mély sebből,melyet szívenbe hasítottál.

Volt már ezer s egy,de mindnek sírás lett a vége,

álmaimban ott kísért az utolsónak képe,

az utolsó te voltál,te mocskos kis féreg,

légy átkozott örökké,addig amíg élek.

Nem leszek magányos a férfi nem miatt,

hisz ha elmegyek,engem egyik sem sirat,

nem kellek nekik,és ők sem kellenek nekem,

a jó Isten sem változtathat mostmár ezen.

Szingliként halok meg,szingliként is élek,

Soha nem lesz pasim?Már ettől sem félek!

Mikor itt állok feletted,s e sorokat írom,

szellő viszi tova minden fájó kínom,

kiadom magamból az összes mérget,

nem akarom itthagyni ezt a rohadt létet.

Mert ha néha kegyetlen és fájó is az élet,

minden rosszban látni kell a szépet!

Az élet egy kihívás,a sors mostoha,

nem irányíthatod egyiket sem soha.