Fekszem az ágyon,nézem a szobám ablakát,

s csendben hallgatom az eső lágy zaját.

Kopog a párkányon,

lassan szememre jön az álom,

édes alvásra bíztat,

múló mámorba ringat.

Rólad álmodom kedvesem,

milyen lesz veled az éltem,

gondolok hegyekre,folyókra,

oly messzi tájakra,

hol ember nem járt soha,

lelkem repűl oda.

Egyik álomból a másikba szállok,

hirtelen virágos mezőn állok,

szellő símogatja arcomat,

elhozza hozzám hangodat.

Aztmondod szeretlek,

soha nem feledlek.

De akkor az égből eső kezd hullani,

mennydörgés hangját mindenhol hallani.

Szertefoszlik minden,a fák,a virágok,

kinyitom a szemem,s hallom,hogy kiáltok.

Álom volt csupán,rövid,édes álom,

egy világba röpített,hová most is vágyom.