A múlt regéli el nekünk álmatlan sok éjszakánk történetét. Mi, emberek, belső lármák, zakatoló zajok közt vergődve, lihegve és kifulladva, gyanítva a szörnyűséget meggondolás tárgyává tesszük ugyan kísértőink származását, de elmélkedésünk csupán szánni méltó kezdeménye a megértésnek. Vélhetjük tán’ hogy tudunk, de a titok megmarad.

A tudást, mely után szomjuhozék felébredni vágyó lelkünk, s mely megszabadíthatna oktalanságnak bilincséből, öt évezred mormolja a figyelmesek fülébe.

Ím hallgasd hát Te is a halhatatlanok hagyományát:

Ama kornak rejtekében, melybe nem merészel visszanyúlni az emlékezet, virágzott egy birodalom, megteremtve emberiségnek bölcsőjét, s vele együtt a sötétség népéét. Ottan gyökeredzik jelenünk, és emezének sarjai is onnan emelkedtek ki, amidőn Uruk városának királya Gilgamesz vala. Az istenek nagyravágyó, törekvő leszármazottja, azki beszennyezte lelkét, hogy megszerezze az áhított hallhatatlanságot. Őrülten, megrészegülve a hatalomvágytól kutatta az örökkévalóság titkát. Letiporta mindiknek lelkét, s azkik útjába merészelt kerülni halálnak halálával holtak, s minden keservek legkegyetlenebbikét szabadította amazokra. Sírások és könyörgések, azmíg amaz éles penge metszé kínzón börűket, megszállottak örömével tölté el az nagy királyt. Néki a mészárlás vajmi keveset jelentett: az ifjonti élet szétmorzsolható porhüvely vala, mint az gyomnövény az parlag földeken. Hajtincsük egybe gyűjté ezüst szelencébe, s vérhalmuk fölött imádkozá idők ingadozhatatlanságáért. S azmíg az nagykirály Gilgamesz az ártatlant perzselé hideg palota pincéjének mélyén, sikolyoktól terhes falának tövében, az időkben kint lázadá a nép, s isteneikhez kegyelemért könyörögének. Feloldozásul azok megkapták a megszabadító ígéretét, s emígyen eljövé Enkidu az istenek küldötte bajnak idejin. Kíhivá amaz Gilgameszt kegyetlen párharcra, melyben könnyű halálnak kegyelme meg nem adatik. Ám azmi elrendeltetett, nem történhetett meg. Hasztalan volt istenek szava az bizakodó nép felé, nem végeztetett be emezek akarata. Vala ugyanis Gilgamesznek hatalmas őse istenek sorában, az igazságos Umnapisti, azki nem feletkezék meg nemzettjéről. Amaz úgy határoza, hogy megmenté az szembenállókat az végső leheletig tartó küzdelemtől. Emely napon hallhatatlanná tette Gilgameszt s amaz utódait, s átkot is rakott fejük felé, azmely örökké a vérnek ízéhez köti létüket. Maga az király fekteté le csítithatatlan szomjúságuk alapjait, azmikor vérrel áztatta királyi palástjának szélét.S maga az király száműzte magamagát az sötét éjszakákba, amidőn igazakat rabolt éjnek leple alatt népéből, véghezvinni az borzalmas tervét. S az öröklétnek jajszavakon átvisszhangzó kutatásának kiszolgáltatottak hajszálait ezüstládikába zárta, ímigyen kivívta maga ellen ama nemesfémnek haragját, melynek tiszta csillogásához kínzásnak nedve tapadt.

Gilgamesz halhatatlanságnak titkával elhagyni kényszerült birodalmát…

2004. szeptember 16.